Képgaléria

AUTÓK

A nemzetközi transzferekhez használt gépkocsik.

TRANSZFEREK

- Leggyakoribb külföldi transzfereink Magyarország, Budapest és a környező Közép-európai nagyvárosok, kedvelt turisztikai célpontok: Budapest, Bécs, Bratislava, Pozsony, Graz, Innsbruck, Salzburg, Zagrab, Praga, Český Krumlov, Brno, Plitvice, Rijeka, Ljubljana, Bled, Maribor, Triest, Velence, Garda Tó

TRANSZFER BUDAPEST - BÉCS + POZSONY VÁROSNÉZÉS

ÉLMÉNY, KÉNYELEM ÉS BIZTONSÁG! - Három Közép-európai főváros felkeresése egy napon, mindössze 6 óra alatt. Speciális ajánlatunk Budapest - Bécs között utazóknak egy ámulatba ejtő kirándulás a Pozsony városnézés. A közvetlen transzfer Budapest és Bécs között csak 2,5 - 3 óra, de ha az utasainknak nem sietős a dolguk, úgy tehetünk egy 2 - 3 órás megállót útközben Pozsonyban. Egy rövid városnézés - a Pozsonyi Vár és a gyönyörű dunai panoráma megtekintése, az Óváros bebarangolása, egy finom ebéd valamelyik tradicionális pozsonyi étteremben - még emlékezetesebbé teszik az utazást. Pozsony az idők folyamán fejlődése mellett megmaradt Európa egyik legélhetőbb fővárosának, megőrizte történelmi hangulatát. Az óváros temérdek elegáns és hagyományos éttermével, kávézójával, barátságos polgáraival nyújt kikapcsolódást az oda látogatóknak. Minderre a szépségre a Várhegyről látható dunai panoráma teszi fel a koronát. Pozsony népszerűségét egyébként kedvező elhelyezkedésének is köszönheti. A város határa egyben országhatár is, az osztrák főváros Bécs mindössze 80 km.

DUNAKANYAR

Európán kívüli turista utasaink egyik legkedveltebb útvonala személygépkocsis vagy minibuszos transzfer Bécs és Budapest között a Dunakanyaron keresztül. Egésznapos transzfert és kirándulást kínálunk, ha nem sietős a megérkezés Budapestre vagy Bécsbe. Talán az "Utazás Magyarország Történelmébe" nevet is adhatnánk ennek az útnak. A három leglátványosabb települést keressük fel. 1. - Esztergom 2. - Visegrád, 3. - Szentendre.

LÁTNIVALÓK ÚTKÖZBEN

Ha idejük megengedi, bárhol tarthatnak pihenőt, megnézhetnek egy turisztikai látványosságot vagy tehetnek egy városnézéssel, ebéddel egybekötött kitérőt.

SIÓFOK TAXI

- Siófok Taxi és Minibusz - 0-24 Siófok és környéke. - Siófok Taxi Siófok - az élet egy utazás - utazzunk együtt! - A Siófok Taxi főbb szolgáltatásai: Természetesen a hagyományos taxi és minibusz-taxi szolgáltatás képezi a fő profilunkat. Ügyfeleink igényeinek megfelelően készséggel állunk rendelkezésre profi sofőrökkel, ha Siófokon sofőrszolgálatra van szükségük. Minden járműkategóriában: taxi, kombi taxi, egyterű taxi, 6 fős minibusz-taxi, 9 fős minibusz, autóbusz 15 - 20 főig tudunk segíteni, ha repülőtéri transzferre van szükség. Főleg Budapest Airport - Siófok viszonylatában végzünk szolgáltatást, de a repülőtéri transzfereket biztosítjuk valamennyi Balaton közeli település és Budapest Ferihegy, Bécs Schwechat, Graz, Pozsony, Zágráb repülőterek között is. - Siófok Taxi - Minibuszos kirándulások - Főleg a Balatonhoz érkező külföldiek veszik igénybe minibuszos kirándulásainkat. Kisebb csoportoknak kínálunk egyéni, egész napos, exkluzív minibuszos kirándulásokat: Balaton körút, borkóstoló Zamárdiban és Balatonlellén, Siófok by night - éjszakai városnézés, Budapest nappali vagy éjszakai városnézés, Pusztaprogram lovasbemutatóval, Dunakanyar - kirándulás Magyarország történelmébe stb. Igény esetén bárhova vállalunk kirándulást és a megszervezésében is segítünk. Szükség szerint angolul, németül, oroszul beszélő idegenvezetőt is biztosítunk.

TAXI SIÓFOK KÖRNYÉKE

- Siófok Taxi - 0 - 24 órában elérhetők vagyunk Siófok tágabb vonzáskörzetében ( Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Kőröshegy, Balatonendréd, Siófok-Töreki, Siófok-Kiliti, Ságvár, Siófok-Balatonszéplak, Siófok-Szabadifürdő, Siófok-Sóstó, Balatonvilágos, Balatonaliga, Balatonfőkajár, Balatonakarattya, Balatonkenese, Lepsény) és a Balaton körül. Balaton taxi és minibusz rendelés esetén vegyék figyelembe, hogy a taxi mindig Siófokról indul! Taxi rendelés: +36309366966 - FIGYELEM! - A 176//2015. (Vll.7) -es Törvény szabályozza a taxis és személygépkocsis személyszállítást, a taxi maximum 6 fő utast szállíthat. A siófoki taxi árakat Önkormányzati Rendelet szabályozza, megkülönböztetve a max. 4 fős és a max 6 fős taxi gépkocsikat.

Utasvélemények

Maria Maglasang - Indonesia

I always wanted to visit these cities (Bratislava, Vienna, Budapest). I'm so happy, I found this site! Easy to book, enough details and information, so I didn't have to worry about anything. Thanks for the trip! I miss these places already! Best wishes: Maria from Indonesia

2018-03-19

Nancy Morton - USA

I got a European trip as a graduation gift from my mom. Due to some errors, we missed the train from Vienna to Budapest. Luckily, we found this site and it was really life-saving! After hours of worrying, we met a kind and helpful driver and it was a relief! It was a good idea, to use a professional service instead of getting lost in a foreign-language country even more. It was an enjoyable ride and we also got useful tips for sights, museums and restaurants. Thank you very much Emil!
Nancy Morton - USA California

2018-03-19

Marek Jablonsky - Poland

Hi! We were travelling with the kids from Vienna to Budapest with the option of travelling through the Danube Bend. So rich history and amazing view! Our guide and driver was so easy-going, helpful and intelligent. The kids enjoyed the time so much and learnt more, than in a history lesson! We would like to thank you for the ride. It was an awesome day, you made our trip so interesting! Thank You Emil! Regards: Marek Jablonsky - Poland

2018-03-19

Tommy Lim

"We had booked for us 3 Emil as a private driver from Vienna to Budapest in Sept. 2017 via his homepage viennabudapest.hu. It was easy to find all the informations on the site. His offer was promt and detailed, he answered for all our questions previously in his transfer confirmation. The pick up was in the exact time, the car is a luxury Mercedes E class estate car, enough luggage-rack for our 4 suitcases and hand bags. He offered us not a simple direct transport to Budapest but a scenic tour via Bratislava, which is the capital city of Slovakia. It was amazing!!! Highly recommended! Thank you Emil!"

2018-03-10

Daniel Sikorsky

It was an excellent ride and excellent car excellent driver.
Five stars!
Thanks Emil

2018-01-10

Dieter und Elke Schröder

Wir möchten uns für die pünktliche Abholung aus Pari bedanken.Wir
können Sie nur weiter empfehlen.
Grüße aus Schleswig Holstein!

Dieter und Elke Schröder

2017-07-06

Robert Venczel - USA Florida

Nálunk Amerikában teljesen más kép él a taxisokról. Nemrég meglátogattam az őseim földjét családommal. Sajnos a gyerekeim nem jól beszélik a Magyar nyelvet. Az interneten találták - szerencséjükre - a mi kedvenc magyar sofőrünket, aki nem csak, hogy kiválóan beszél angolul, de hihetetlen lexikális tudással rendelkezik. Innentől kezdve felébredt a kíváncsiságuk az Óhaza történelme és kultúrája iránt. Emil minden tiszteletet és elismerést megérdemel.
Köszönjük Emil! (Újra jövünk)

2016-03-04

Trade registration code: 25697297
Tax code: 51336985-1-34
Copyright: budapestvienna.hu © 2009 - 2024

Bokros Emil

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT:
TAXI BUDAPEST VIENNA
GTM MINIBUS SERVICE
Személyszállító és Fuvarszervező Kft.
Cím: 1027 Budapest Bem rkp. 52.
Telefon: +36302376000in Angolul, Németül, Magyarul
E-Mail: info@budapestvienna.hu